Udvar

Tegnap még tavasz csillogott a szemekben. Gyermekzsivaj szárnyalt langy szellőháton, s vidám szoknyák nevettek kackiás bajszokon. A vasárnapi ebéd illata versenyt futott a déli harangszóval, majd mindkettő megtorpant, midőn egy ráncos kéz mélabús dalra fakadt egy öreg harmónikán.
Most ősz van, s nem látni át a csenden - csak néha csikordul meg a kopott macskakövön egy kósza napsugár. Valahol messze vén eb vonyít, emitt utolsó táncát járja ép egy elkorhadt faág, s rejtett zugokban a penész dúdol minderről néma, megfáradt krónikát...