Az ég kifordult önmagából, s a szél üvöltve űzte a fagyott pusztaság riadt lényeit. Hóvihar tombolt, sikoltott, pörgött, vonyítva szétszakadt, majd újra hadrendbe állt. A köd szoknyája mögé bújva reszketeg, öreg fák suttogtak rémült imát az ifjonc Tavaszhoz, ám elhaló hangjuk csupán az elemek haragját szította fel, egyéb válaszra nem talált. Üvöltve tombolt a vihar tovább, duhaj táncot lejtve őrülten kavargott, s szűnni nem akarva hirdetett újabb s újabb csatát. Ám egyszer mégis véget ért. Az ordítás elhalt, a táj felsóhajtott, s már a szél is messze járt. Nem maradt nyomában egyéb, csak csend és magány, a hófödte puszta álomba szenderült, s fenn az égen, a köd szoknyája mögé bújva, a Hold ásított egyet - lustán és tétován.
Az ég kifordult önmagából, s a szél üvöltve űzte a fagyott pusztaság riadt lényeit. Hóvihar tombolt, sikoltott, pörgött, vonyítva szétszakadt, majd újra hadrendbe állt. A köd szoknyája mögé bújva reszketeg, öreg fák suttogtak rémült imát az ifjonc Tavaszhoz, ám elhaló hangjuk csupán az elemek haragját szította fel, egyéb válaszra nem talált. Üvöltve tombolt a vihar tovább, duhaj táncot lejtve őrülten kavargott, s szűnni nem akarva hirdetett újabb s újabb csatát. Ám egyszer mégis véget ért. Az ordítás elhalt, a táj felsóhajtott, s már a szél is messze járt. Nem maradt nyomában egyéb, csak csend és magány, a hófödte puszta álomba szenderült, s fenn az égen, a köd szoknyája mögé bújva, a Hold ásított egyet - lustán és tétován.
1 Comments:
és szélfújt mezők fölött repülök. Félek, mert a világ forog. Végzetes vonzerő amit érzek, felgyorsít, fogva tart. Markából hogyan szabadulhatok?
Feszül a lélek, repülni tanul, szememet behunyom az ég körtáncot jár....
Szárnyaim felszínén jég képződik és szememben a fagy kristálya vály.
Edzettem erőm, most mégis elhagy, szótlanul zuhanok, mint egy szárnyaszegett madár.
/Morin/
Megjegyzés küldése
<< Home